LETT EGY KISBABÁM!
"Nekem az életemet változtatta meg Zsófi. Elkezdtem máshogy érezni, érzékelni, 180 fokos fordulatot vett minden: az életem, a szívem működése és hab a tortán, hogy lett egy kisbabám, holott eredetileg meddőnek voltam kikiáltva."
F. Ági
TELJESEBB ÉLET, TELJESEBB EMBERKÉNT
“Rengeteget köszönhetek Góra Edinának. Mivel alapvetően érdeklődő ember vagyok, többféle módszert, segítőt, tanácsadót ismertem már meg, de Edinánál találtam meg azt, amire nekem leginkább igényem volt: professzionális, száz százalékosan odaadó, figyelő szakemberre. Évek óta, ha bármi elakadást érzek az életemben,amire úgy gondolom, egy külső szemlélő szeme segítene jobban rálátni, akkor hozzá fordulok. Segít, hogy magamhoz közelebb kerüljek, hogy döntéseimet maximálisan a saját benső belátásomra hallgatva hozzam meg. Az Edina által alkalmazott módszerek nem kötnek meg, az ő szavai nem irányítanak, hanem elősegítik, hogy a teljesebb életet éljek, teljesebb emberként. Nagyon hálás vagyok, hogy lehetőségem nyílt /nyílik vele dolgozni a megdolgozandó élményeken, helyzeteken, emlékeken."
T. Beatrix
MEGKAPTAM, AMIÉRT MENTEM!
"Megkaptam tőled, amiért mentem, fantasztikus munkát végeztél szakmailag, amit megkoronázott a csodálatos személyiséged. Profi vagy, Zsófi!"
K. Éva
MÁS SZÍNBEN LÁTOM A VILÁGOT
“Edina nagyszerű és hiteles mentor. Életem során sokan hatással voltak rám, s magam is vágytam a változást. De leginkább neki köszönhetem azt, aki ma vagyok, ahol tartok. Bátorított, összefüggéseket megvilágított, segített más színben látni a világot."
N. Krisztina
KÖSZÖNÖM, HOGY OTT VOLTÁL
Zsófi, köszönöm a közös együtt töltött órákat. Bár az
elején nehezen indult el nálam, hogy mélyebben foglalkozzak magammal,
de Te úgy voltál a segítségemre, hogy közben észre sem vettem, nem csak
te dolgozol értem, hanem én is Magamért. Köszönöm, hogy ott voltál és szíved, lelked szaktudásod beletetted abba hogy én fejlődjek! Sokat kaptam és
minden nap érzem, hogyan is kell ezután máshogy ránézni egy megoldandó
feladatra. Biztosan tudom, ha segítségre lesz szükségem a jövőben hozzád
fordulok és bátran ajánlom majd a Neved ismerőseimnek. Nem hiába
találtam Rád !! Köszönöm a bizalmadat!
H. Kriszta
ÉSZREVESZNEK A NŐK!
“Az oldás óta észrevettem, hogy már nem csak tini lányok vesznek észre, hanem a NŐK is! Köszönöm, Edina!”
V. György
RAGYOG BENNEM A “SZERELEM”
“Kedves Edina! Tegnap egész nap borzalmas gondolatok és érzések bombáztak. Aztán egyszer csak vége szakadt az egésznek és este volt egy spontán, hosszú meditációm és minden úgy jelent meg, hogy amire vágytam, az már ITT és MOST történik. Miközben ez zajlott, fizikai szinten is történt valami: a mellkasom előbb feszíteni kezdett picit kellemetlenül, azóta pedig olyan, mintha ki lenne “tárva”, mintha pillangók röpködnének ki és be rajta… Hajnali 5 óra óta ragyog bennem a “szerelem”. De nem tudom ki felé, vagy merre visz, egyszerűen csak élem… Soha nem éreztem még magam hasonlóan. Nem hittem volna, hogy állítás után pár nappal ilyen híreim lesznek.”
B. Orsolya
A FŐNÖKÖM MÁR NEM KIABÁL
“Kedves Edina! Kérted, hogy adjak visszajelzést hogy mi lett a helyzet a főnökömmel, ill. a Vele való viszonyommal. Hát érdekes dolgok történtek azóta. Azóta nincs hangos szó, nem kiabál velem én meg minden megteszek azért hogy ez így is maradjon. Sokkal kommunikatívabbak vagyunk egymással, megosztjuk a céges dolgokat a másikkal. Csak úgy röpködnek az információk ide-oda köztünk :)”
V. Csilla